Az ember élete sokszor olyan apró dolgokon múlik, amin visszatekintve már csak mosolyog, és komolyan úgy érzi, hogy nem igazán léteznek véletlenek, és néha sokkal jobban rá kellene bíznunk a sorsunkra az életünket, mert bár sokszor egy-egy pillanatban nagyon sötétnek tűnik az út és talán az élet is, de összességében végeredményként sokszor valami fantasztikus dolog sül ki ezekből a sötét és nehéz időszakokból. Az én életem is egy hihetetlen nehéz és rögös úton alakult úgy, hogy a mezőgazdaság felé vettem az irányt és növénytermesztéssel kezdtem el foglalkozni. Nem gondoltam volna még öt éve, hogy én minden nap a földmunkával és persze a folyamatos termesztéssel fogok foglalkozni és azt pedig végképp nem hittem volna, hogy ez nekem ekkora örömet fog okozni. Iszonyatosan élvezem ugyanis a munka minden percét. Persze azért azt elmondhatom, hogy a legeslegjobb érzés, amikor az ember a munkájának látja a gyümölcsét és végeredményét, és az elégedett vásárló mosolyteli arcát. Persze idáig el kell jutni.
Én iszonyatosan sok földmunkát eddig úgy tudtam megoldani, hogy segítséget kértem olyan embertől, akinek eszköze volt, hiszen egy traktor nem kevés pénz, és én egészen idáig nem engedhettem meg magamnak a saját eszköz vásárlás megoldását, hiszen hihetetlen nagy anyagi terhet rótt volna rám és a cégre egyaránt. Persze a bérlés, vagyis a munka kifizetése sem jelentett kis költséget az egyes időszakokban, azonban ezt még mindig sokkal könnyebben tudtam teljesíteni a céges forrásokból mint egy saját eszköz beszerzését. Most azonban egy pályázat segítségével már lehetőségem nyílt arra, hogy keressek egy olyan partnert, aki a saját traktor beszerzésében megfelelő segítséget tudott nyújtani. Az Umwelt kft. csapatánál jobb szakembereket el sem tudok képzelni erre a feladatra, és erről az is tanúbizonyságot tesz, hogy a segítségükkel vásárolt traktor azóta is tökéletes segítséget nyújt a munkák elvégzésében. Hihetetlen jó érzés, hogy most már akkor és úgy oldom meg ezeket a feladatokat, ahogyan nekem jó és ahogy az időjárás engedi, nem kell időpontokat egyeztetnem és könyörögjek senkinek azért, hogy a tavaszi feladatokat időben el tudjam kezdeni.