Amikor megalapítottam a cégemet, és elkezdtem felvenni az alkalmazottakat rájöttem, hogy ez sokkal nehezebb feladat, mint valaha is gondoltam volna. Azt hittem, hogy bátran és biztonsággal fogok tudni dönteni a jelentkezők között, viszont ez koránt sem bizonyult könnyű feladatnak. Tudtam, hogy megfelelő emberekre van szükségem ahhoz, hogy megfelelően erős alapokon nyugvó vállalatot tudjak kiépíteni, a mi a mindennapi feladatokat akkor is tudja teljesíteni, ha én nem vagyok elérhető. Csak ebben az esetben tudok én ugyanis a menedzsment feladatokkal foglalkozni, ami azt gondolom elengedhetetlen ahhoz, hogy a vállalat folyamatos növekedést tudjon realizálni és így a fejlődés hosszú távon is biztosított legyen. Én mindent belefektettem ebbe a vállalkozásba, és renkdívül fontos számomra, hogy minden a tervek szerint haladjon és ne csússzon hiba a gépezetbe.
Egyetlen feladatkör van, ami a munkatársakon kívül még hatalmas fontossággal bír a vállalkozás működését tekintve, a hosszútávú fejlődés biztosítása mellett, a munkavédelem területe. Ez ugyanis amellett, hogy a törvényi feladatoknak való működést segíti, megvéd minket attól, hogy hatalmas anyagi kár vagy emberi sérülés következzen be a munkafázisok valamelyike során. Ez pedig hihetetlen veszélyes, hiszen a vállalat megítélését nagymértékben meghatározza, nem beszélve arról, hogy egy baleset esetén hatalmas büntetést is kaphat a cég. Ez pedig akkora terhet képes róni a szervezetre, hogy akár még a működése is veszélybe kerülhet. Éppen ezért én csak az activesafety csapatával tudom elképzelni ennek a feladatkörnek a betöltését, hiszen rengeteg jó véleményt és számtalan ajánlást kaptam a választás előtt velük kapcsolatban. Most pedig már tudom, hogy ez így igaz, hiszen én is maradéktalan meg vagyok velük elégedve. Csak ajánlani tudom őket bárki számára, akinek fontos a munkavédelem.