Nagy-nagy szomorúságomra, s talán másokéra is, mivel velem együtt keseregnek, kihaló fében vannak a régi, hagyományos, családot, rokonságot összetartó népi hagyományok. Ezek egyike a szürethez kapcsoló sok-sok hagyomány. Ez az ünnep a népi hagyományokon túl az szórakozás, mulatozás ünnepe is. Ezzel egyidőben a természet kezd elpihenni, a növények, főleg a fásszárúak készülnek a téli hónapokra, a pihenésre.
És ugyebár arról se feledkezzünk meg, hogy ehhez az ünnephez szorosan fűződik a kikapcsolódás, a mulatozás, a szüreti felvonulás. A felvonulók között találkozhatunk az egészen fiatal korosztály, de a z egészen idős korosztály képviseletében bárkivel.
A menetet általában lovasok indítják, akiket követnek a bíró és bíróné, a kisbíró, aki kidobolja a mulatozás közepette vicces formában a település egy éves történetét.
A kisbíró lovaskocsiját követik az ovisok, az iskolások, és az idősebbeket képviselő civil szervezetek tagjai, a hagyományőrző csoportok tagjai, a maskarások, a cigánylányok a falu rossza, akik a települést végig táncolva ünneplik a szüret végét, az újbor születését.
A kocsmához érve a falurossza fokosával, vagy botjával kitöri az épület ablakát, megmutatva bátorságát, vagányságát. Mindeközben a felvonuláson részvevők énekelnek, táncolnak, mulatnak.
Ezek után kezdetét veheti a hajnalig tartó mulatság, a szüreti bál. Ennek színtere lehet a művelődési ház, de akár a település központjában elterülő park is.
A vidám, jóhangulatú felvonulást természeten megelőzi a szervezők közös találkozója, megbeszélése. Ezeknek a megbeszéléseknek a szünetében van módom ajánlani a résztvevőknek az avon parfüm termékei közül számos kellemes illatot, amiből a résztvevők kiválaszthatják a legmegfelelőbb illatot.
A résztvevő hölgyek, lányok, de előfordul, hogy férfiak számtalan férfi és női illatot is kiválasztanak a termékek közül, nagy megnyugvásomra. Nekem mindig öröm, hogy ajánlhatom ezeket a jó minőségű kölniket parfümöket.