Nemrég úgy döntöttem, hogy változásra van szükségem, mert egyrészt nagyon belefásultam már az évek óta megtanult és megszokott munkába, másrészt pedig igazság szerint nem is éreztem magam jól abban a munkahelyi közegben, mert bár nem voltunk rosszban a kollégákkal, de nem is igazán volt semmilyen kontakt egész munka során. Belefásultam a mindennapokba és azt vettem észre, hogy már megszokásból járok be dolgozni, de nem igazán tudok hova fejlődni, hiszen mindent tudok már és nem is igazán tudok jövőképet felmutatni magam számára. Ezért váltottam. Méghozzá nem is akármekkorát, hiszen egy teljesen más területre, az építőipar területére mentem el mint projektmenedzser. Persze rengeteg mindent tudtam már eredetileg is a feladatokat illetően, és azzal is tisztában voltam, hogy nagyon sok új dolog vár rám, amit meg kell tanulnom, de úgy gondoltam, hogy ez nem lehet akadály számomra.
Akadálynak nem akadály, de azt azért be kell vallanom magam és mindenki más számára is, hogy nem akármilyen fél év áll mögöttem, mert rengeteg új dolgot kellett gyorsan és hirtelen magamba szívnom tudás és készség szintjén, amivel meggyőződésem, hogy azért nem volt gond, mert a kollégák hihetetlen kedvesek és segítőkészek és egy csapatként mozog mindenki. Mindenkinek az a fontos, hogy az eredményeket elérje a cég és folyamatos fejlődés és növekedés jellemezze. Voltak veszélyesebb helyzetek, mikor gond lehetett volna abból, hogy valamiben nem volt tapasztalatom vagy nem tudtam pontosan és voltak vicces szituációk is, mint például legutóbb, amikor a kockázatértékelés feladatait úgy tekintettem mint egy hitelbírálat estén és nem is értettem hogyan kerül a projekt közelébe, majd felvilágosítottak, hogy ilyen téren a kockázatértékelés nem egy közgazdasági fogalom, hanem a munkavédelem egyik szorosan kapcsolódó eleme.
Persze ezen jót nevettünk és azóta is szállóige ha rólam van szó a kockázat és annak értékelése, amit persze nagy nevetés követ, így jó hangulatban és egymást ugratva telnek a mindennapjaink, én pedig egyre ügyesebb és magabiztosabb vagyok, ráadásul egy hihetetlen jó csapat tagja, amit az activesafety mint külső szolgáltató munkatársai csak erősítenek. Hihetetlen jó döntés volt ez a váltás azt gondolom.